AZ EZÜSTKÜRTÖK

Alapige: 4Móz 10,1-10

Azután így beszélt az Úr Mózeshez: Készíts két harsonát, ötvözött ezüstből készítsd azokat. A közösség összehívására és a táborok elindítására valók lesznek azok. Amikor megfújják azokat, gyűljön hozzád az egész közösség a kijelentés sátrának a bejáratához. Ha az egyiket fújják meg, gyűljenek hozzád a fejedelmek, Izráel nemzetségfői. Ha pedig riadót fújtok, induljanak el azok a táborok, amelyek keletre táboroznak. Ha másodszor fújtok riadót, induljanak el azok a táborok, amelyek délre táboroznak. Riadót kell fújniuk induláskor. De ha a gyülekezetet gyűjtitek össze, ne riadót fújjatok. A harsonákat Áron fiai, a papok fújják. Örök rendelkezés legyen ez nálatok nemzedékről nemzedékre. Ha hadba indultok országotokban a benneteket szorongató ellenség ellen, akkor is ezekkel a harsonákkal fújjatok riadót. Akkor majd megemlékezik rólatok Istenetek, az Úr, és megszabadultok ellenségeitektől. Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni fogják Istent rátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk az egész világ téged dicsőít, még azok is, akik ellenségeid, a te isteni szentséged és ítéleted dicsőségét zenghetik. Köszönjük neked Urunk, hogy mi, a te néped, hétköznapi életünk minden egyes részletével magasztalhatunk. Hálát adunk, ha a mai napon is - kegyelmedből - olyan életet élhettünk, ami rád mutatott, a téged nem ismerőket is hozzád vonzotta. Köszönjük Urunk a mai munka minden sikerét, de ha bármelyikünknek nehézségei, terhei voltak, Urunk hisszük, hogy a te dicsőséged lesz az, segítesz hordozni a terheket, megnyugtatsz és megvigasztalsz a keserűségben is. Hiszen most, hogy a te színed elé jöttünk téged tisztelni, és Urunk mindig megadtad és hisszük, hogy ma is megadod, igéd bátorít és erősít. Arra kérünk Urunk téged, hadd tudjunk rád figyelni, bármelyikünk fáradt lenne fizikailag vagy lelkileg is akár, kérünk vedd el a fáradtságot. Urunk, szeretnénk annak látni, aki vagy, szeretnénk újabb jellemzőket is megismerni rólad és magunkat is ezért másképpen tekinteni. Köszönjük, hogy gyermekeid lehetünk és mint közösség is a te néped, hadd lehessünk téged dicsőítő nép. Krisztus érdeméért kérjük, hallgasd meg imádságunkat, vedd kedvesen hálaadásunkat és hódolatunkat.

Ámen.

Igehirdetés

Ez az igeszakasz holnap lesz soron a Bibliaolvasó kalauzunk szerint és a mai napon azért nem szeretnék az erre a napra szóló igerészről beszélni, mert a 4Móz 9,15 versétől kezdődő bibliai szakaszról tavaly augusztusban szólt az igehirdetés. Kalauzunk szerkesztői ezeket a most olvasott bibliai könyveket viszonylag korán javasolták újraolvasásra. Amikor ezzel szembesültem, én is arra gondoltam, hogy Mózes III. és IV. könyvei a legnehezebb bibliai könyvek, miért kell ilyen korán megint olvasásra ajánlani, nehogy megunja Magyarország Biblia olvasó népe. Viszont nem unható meg, a mostani bibliai szakasz, a 4Móz 10. olyan szakasz, amiről még tavaly augusztusban szerettem volna prédikálni, ha úgy alakul, de Isten mást helyezett a szívemre és most, amikor előjött újra, hálás vagyok Istennek érte.

Csak emlékeztetőül mondjuk el újra, hogy ez a bibliai könyv a pusztai vándorlásnak azt a történetét írja le, amely a Sínai hegytől a Kánaán földje határán található Moáb síkságig terjedő időszakot öleli át.

Az Úr ószövetségi népe vándorol a pusztában, mivel az Atyák nemzedéke nem ment be, a fiak mentek be az ígéret földjére, így a néhány hónap helyett valamivel több, mint 38 esztendőt kellett a pusztában vándorolniuk. A pusztai vándorlás legfontosabb jellemzője az Úr jelenléte, az Úr vezetése volt életükben. Azért, hogy ennek a tudatában éljenek a 4Móz 9,15-től kezdődő szakasz apró részletességgel leírja, hogyan sátorozzanak, illetve hogyan induljanak el a táborozásból. A legutolsó útmutatás, amit Isten még adni akart, a könyv első nagy szakaszában, az a bizonyos ezüstharsonák, a Károli fordításban ezüstkürtök. Az angol fordítások mindegyikében ezüsttrombiták szerepelnek. Ez egyenes, kevesebb mint 45 cm trombitaszerű hangszer lehetett, az, ami a Rómában található Titus-diadalíven látható, illetve Josephus Flavius A zsidók története c. könyvében van leírva, valószínűleg az Egyiptomban is ez volt használatos.

Más-más hangszer név szerepel a különböző fordításokban, de a lényeg az, hogy valami hosszúkás, jól hallható, ezüstből készült hangszer volt. Mindenképpen valami útbaigazítást akar adni Isten, tehát még a Sinai hegynél a táborozás rendjére vonatkozóan, és arra vonatkozóan, hogy mi jellemezze az ő jelenlétében, vezetésének tudatában élő Isten népét bizonyos helyzetben ezeknek a hangszereknek a használatakor.

Mi jellemezze a pusztai vándorlás során e hangszerek használatát és mi akkor, amikor már bent lesznek az ígéret földjén? Nézzük meg ezt a két helyszínt.

Az Úr vezetését és jelenlétét a felhőoszlop képviselte a népnek és amikor a felhőoszlop fölszállt a szentsátorról, akkor mindenki láthatta, hogy indulni kell. Isten ezzel igazolta az ő vezetésének a bizonyosságát. Valamiért azonban úgy tűnik, hogy a kürtök megfújása is akarta az Úr népét vezetni. Ennek a célját akkor láthatjuk, ha a második és a harmadik részhez lapozva megtudjuk, és esetleg emlékszünk, hogy ez a nép nem csupán rendezetten táborozott, hanem az ókori katonai rendnek megfelelően. Úgy, hogy középen volt a szentsátor és körülötte a négy égtáj felől három-három törzsenként táboroztak le. Amikor a felhőoszlop megmozdult, akkor valamelyik papnak a kürtöket is meg kellett fújni és hallottuk, hogy amikor megfújták a kürtöt, akkor például a Júda törzse által vezetett keleti égtáj felől levő három törzsnek kellett indulni, amikor másodszor is riadót fújtak, akkor a déli égtáj felől lévő három törzsnek kellett indulnia. Azt is megtudtuk, hogy amikor táboroztak, akkor szintén vagy az egész népet, vagy csak a nép vezetőit hívta Isten valamilyen kijelentés céljából a szentsátorba. Tehát az indulásnál is, illetve a kijelentés, közlésnél, mint a gyülekezet-összehívás hangzásaként használta Isten népe.

Ezeknek a kürtöknek a jelentőségét jól jellemzi az a kifejezés, hogy "örökkévaló rendtartás legyen ez köztetek." Ezt a kifejezést olyan történetekben használja a szentíró, mint például a páska, vagy a nagy engesztelő áldozat, amit évente egyszer kellett gyakorolni, ünnepelni örök rendelkezésként. A kürtökkel sokkal gyakrabban szolgáltak az Úr papjai. Valami, ami hasonló jelentőségű, mint a páska, vagy a nagy engesztelő áldozat, csak sokkal gyakrabban. Ugyanúgy szent dolgok voltak, csak a kiválasztott szent személyek, emberek végezhették a kürtökkel azt, amit. Tehát, a kürtök használata is az Istenhez tartozást, illetve a szent szolgálatot igazolta.

A történetből az is kiderül, hogy mivel katonai táborszerűen táboroztak, azért a menetelésük is ilyen volt, mint egy hadsereg meneteltek, nem összevissza, hanem megtartották azt a sorrendet, amit Isten a 2. és 3. részben leírt számukra. Így viszont már egyre közelebb jön a lelki üzenet a kürtök használata kapcsán, mert Isten nemcsak úgy vezette a népet a Kánaán földje felé - és újra említem, eredetileg csak néhány hónapig mentek volna a pusztában - hanem, mint az ő katonáit vezette. Tudjuk, hogy az Ígéret földjét kell majd elfoglalniuk. Nemcsak rendezetten - ez a fontos az üzenetben - táboroztak és haladtak az Úr jelenlétében és vezetésével, hanem mint az Úr katonái. Az Úrra figyeltek folyamatosan, őt követve haladtak és táboroztak és az Úr győzelme tudatában mentek az Ígéret földje felé.

A hangsúly itt azon van, hogy mint győztesek haladtak, nemcsak azért, mert kiszabadította őket Isten az egyiptomi rabszolgaságból, ez a múltra nézve volt győzelem, hanem a jövőjük is a biztos győzelem tudatában, és a jelenüket is ez határozta meg. Az ezüstkürtök megfújása érzékeltette ezt. Hiszen az Úr beszél velük, amikor valami fontosat akar mondani nekik a szentsátorban, és amikor indulnak, az Úrral indulhatnak el, mint katonai sereg. Ők a Királyok Királya hadserege, egyen, egyenként is, mint hívő emberek és mint a közösség, a gyülekezet egésze ilyen hadsereg.

Tehát, amikor megszólalt a kürt, akkor a szentsátorhoz kellett közeledni az egész közösségnek vagy csak a vezetőknek. Mózesen keresztül kapták akkor a kijelentést, oda kellett menni az Úr jelenlétébe. Újszövetségi értelme ennek a gondolatnak az lehet, hogy mivel mi is Jézus Krisztus hadserege vagyunk, az Úr Jézus katonái és Isten újszövetségi népe is katonai rendben éli az életét. Testvérek, mi nem vesztesek vagyunk, mi a győztes hadsereg tagjai vagyunk. Itt elsősorban a közösségre szeretném helyezni a hangsúlyt az ige üzente miatt, mint közösség is a győztesek közössége, mert az Úrhoz tartozunk.

Mivel a házasság hete van, a példában próbáltam arra gondolni, hogy a gyülekezeti közösség legkisebb sejtjére nézve, két ember közössége esetében hogyan valósulhat meg ennek a kürtzengésnek a lelki üzenete. Milyen fontos, hogy a házaspár, vagy barátok esetében, a barátok komolyan vegyék, hogy Isten szeretne újabb és újabb fontos üzentet megosztani az övéivel, mint közösséggel is. Ehhez az kell, hogy akkor abba kell hagyni minden mást, ami fontos lehet, ami a hétköznapi feladatot jelenti, akkor is a sátorozás alatt, és azonnal menni a szentsátorba. Nekünk nem a szentsátorhoz kell mennünk fizikailag, hanem lelki értelemben Isten elé járulni, például imádsággal. Van időszak, amikor a házaspárnak oda kell figyelni, hogy most intenzíven figyeljenek az Úrra.

A Mt 18-ban az Úr akaratára nézve fogalmazza meg az Írás, Jézus így mondja: "Ismét mondom nektek, hogyha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön, minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám, mert ahol ketten, vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Az Úr harcait harcolva egy adott helyzetben, intenzíven Istenre figyelni, egy párnak, egy baráti közösségnek egy akaratra jutni, közös döntésre. Például a múlt évben gyülekezetünk egy akaratra jutott abban, ki legyen Cseri Kálmán után a gyülekezet lelki pásztora - ezt az akarata képpen végeztük, tehettük meg, hála legyen Istennek érte.

Amikor pedig egy házaspár jut egy akaratra, pedig lehet, hogy ellentétes véleményen vannak előtte. Csakhogy komolyan veszik, hogy néha még egymástól is maradjanak picit távol (1Kor 7-ben mondja az apostol, hogy "legyen időtök imádságra"). A házasságon belüli önmegtartóztatás a szexuális életre nézve is ezért lehet, hogy legyen időtök imádkozni, böjtölni, mert az Úr akar valamit mondani. Utána egészen másképpen lehet indulni, tovább menni, mert tudjuk, hogy mi Isten terve, célja. Vagy, amikor a házaspár olyan természetes módon jön istentiszteletre. Ilyenkor fizikai értelemben is jövünk a templomba, ugye ez azért templom, mert itt van Isten népe és az istentisztelet azt jelenti, hogy ott vagyunk az Úr jelenlétében, szól hozzánk, de elsősorban ő miatta vagyunk együtt.

A kürtölés másik jellemzője a pusztai vándorlásban, amikor megszólal a kürt és indulni kell. Csak akkor lehet indulni az egyes törzseknek, amikor az ő kürt riadójuk szólal meg. Először mindig a Júda törzse, a keletiek, azután a déliek. Nagyon érdekes, hogy a másik két égtájjal kapcsolatban nem ír semmit itt az Írás, de látszik, hogy az első két, három részből álló törzsek indulása így lehetett egymás után. Itt is az volt, hogy amikor megszólalt az a két kürt, akkor Júda és a hozzátartozó másik két törzs bármelyik tagja tudta, mindent abba kell hagyni és indulni, mert nekik kell először indulni és elől menni. A másodszori riadó kürt megszólalásakor a déli égtáj felőli másik három törzs tudta, hogy nekik kell indulniuk. Látták, hogy a felhő vagy a tűzoszlop felemelkedett, de a saját kürt megszólalásakor indultak el.

A hangsúly itt azon van, hogy csak akkor indulok el, amikor tudom, hogy az én időm van, mert ez az Úrtól rendelt idő, a szent idő. Ezért kezdtem azzal, hogy a kürt zengés, a kürt megszólaltatása szent dolog volt, ugyanolyan szent dolog, mint a páska ünnep, vagy a nagy engesztelő áldozati ünnep. Nem lehetett akármikor indulni. Aki volt közöttünk katona, az tudja, hogyha a kiskatona nem a parancsnoknak megfelelő időben indul el, megjárja. Főleg háborúban életveszélyes egyedül elindulni. Jó követni a hadvezért és a kürt megszólalása az egész közösség rendjére nézve is fontos volt éppen ezért.

Csak megjegyzem, az hogy Júda törzse ment elől, önmagában beszédes és külön prédikációt megérne. Hiszen ez a törzs képviseli az Úr Jézust, mint a Messiást. Ő a fejedelem, ő a hadvezér, tőle jön majd a megváltás. Nem Ruben törzse ment elől, amikor ment a katonai sereg, hanem a messiási törzs, Júda törzse. Újszövetségi értelemben az jutott eszembe, hogy egy közösségben is, amikor egyvalaki, vagy páran, például a presbiterek már megértettek egy döntést, és javasolják a gyülekezetnek, hogy arra menjünk és az Úr indította őket is először, azután indítja a gyülekezetet is, bátorít Isten. Ez igaz a házasságban is, egyszer a feleségnek mond az Isten valamit és az ő tanácsára, kérésére a férj is meglátja, hogy ez az Úr útja és ezen indulnak. Más esetben pedig a férjnek mutatja meg Isten előbb, hogy mi a terve és a felesége érti meg. Mint ahogy előbb is említettem, az egy akaratra jutás, de az előző példánál a hangsúly azon volt, hogy Isten jelenlétébe kerülni, jelenlétében menni tudatosan, félretéve a hétköznapi dolgokat, mert szeretnénk megismerni az Úr akaratát. Itt viszont arról van szó hangsúlyosan, hogy már megértettük, de még mindig nem biztos, hogy már mind a ketten értjük, de együtt hozni a döntést, akár gyülekezetként, akár kisebb közösségként.

Jó pár évvel ezelőtt történt, hogy egy újabb házaspári csoportot akart elindítani a gyülekezetünk - ebben Lengyel István egyházfinak és Cseri Kálmán tiszteletes úrnak volt fontos szerepe. Én is mellette voltam. Viszont, ha egy új csoport indul, akkor szükség van vezetőkre, lelki szolgálókra, de azok felkérése Cseri tiszteletes úr feladata volt mindig, mi legfeljebb tanácsoltuk őt, hogy kit tartunk alkalmasnak. Én egy egészen más házi csoportnál tartottam egy bibliamagyarázatot Józsué könyvéből. Fölkészültem és elmondtam az üzenetet. Egy házaspár lakásán voltunk együtt és ezután a pár megkérdezte tőlem, hogy engem tanácsolt-e valaki, hogy mit mondjak. Kiderült ugyanis, hogy őket már megkérdezték, hogy vállalnák-e ezt a nehéz feladatot, de ők úgy látták, hogy nem vállalják, mert ezt megelőzően éppen azt értették meg, hogy egy másik lelki szolgálati feladatot abba kell hagyniuk, és a gyülekezetben nem lesz semmilyen vállalt szolgálatuk és erre a döntésre már eljutottak. Amikor azonban meghallották, hogy mi volt Isten igéjének az üzenete a házi csoportos alkalmon, akkor egyértelműen megértették, hogy indulniuk kell, el kell vállalniuk ezt a feladatot. Azóta is örülnek ennek a feladatnak, ugyanakkor küzdenek is ebben a feladatban, mert az Úr szolgálata nem mindig könnyű. De az sohasem volt kérdés számukra, hogy Isten indította el őket ezen az úton. Ez a példa azért jutott most eszembe, mert nagyon jól érzékelteti, hogy a hívő ember, a hívő közösség eljuthat egy látásra: "de ha az Úr kürtje megszólal, akkor indulnom kell, mert szól az Úr", lelki értelemben itt az Úr kürtje megszólalását.

Az ezüstkürtök a pusztai vándorlás során tehát összehívták a népet, vagy a nép vezetőit, vagy azzal indította az Úr az ő hadseregét, hogy mint katonai tábor, mutatva a Királyok Királyának minden jellemzőjét, vonuljanak. A tizedik vers második részében azonban arról olvasunk, hogy valami történik abban az országban, ahová Isten beviszi őket. Itt harcról, illetve öröm napokról, öröm ünnepekről olvasunk. Tehát az ígéret földjén is, amikor letelepedtek, ott is Isten jelenléte és az ő vezetése tudatában kellett, hogy éljenek, ott már nem kellett vándorolniuk, sátorozniuk. Csak addig kellett sátorozniuk, amíg el nem foglalták azokat a városokat. A kürtök használata azonban újra hangsúlyos lett. Az ige azt mondja: "Ha hadba indultok országotokban a benneteket szorongató ellenség ellen, akkor is ezekkel a harsonákkal fújjatok riadót. Akkor majd megemlékezik rólatok Istenetek, az Úr, és megszabadultok ellenségeitektől. Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni fogják Istent rátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek."

A szentíró Mózes itt nem elsősorban arra a harcra gondol, hogy el kell foglalni Kánaán földjét, hanem arról az időről, amikor már ott vannak és támadás éri őket. Isten ószövetségi népének a hódító háborúja ítélet volt az ott élő nemzeteken, mert eljött az ideje, de itt arról van szó, hogy Isten népe a helyén van, mint közösség is az Úr hadseregeként ott van az Ígéret földjén, örül az Úrnak, örül az Úrral, de megtámadják. Az ige azt mondja, hogy akkor fújjátok meg a riadó kürtöket. Az érvelése így hangzik: akkor majd megemlékezik rólatok Istenetek, az Úr. Az új fordításban itt van egy apró hangsúlybeli, fordításbeli eltérés, mert pontosan így kellene fordítani az ősi szöveget: akkor majd megemlékezik rólatok az Úr, a ti Istenetek. Ezt fontosnak érzem. A Károli fordítás így mondja: "és emlékezetben lesztek az Úr, a ti Istenetek előtt." Mert az Úr, a Jahve kifejezés az a szabadító Isten, az a szabadító, aki kijelentette magát Mózesnek, aki kihozta őket Egyiptomból. A héber nyelvben fontos a szavak sorrendje, ezért mondom így: akkor majd megemlékezik rólatok az Úr, a ti Istenetek.

A riadó kürt megszólalása tehát azt az üzentet hordozza, hogy Isten mindenkori népét érheti támadás, kerülhetnek szorongatott helyzetbe, talán szorongat az ellenség, de semmiképpen sem szabad félni az ellenségtől, még kevésbbé remegni, vert seregként érezni magunkat. Az országotokban, az Ígéret földjén is legyetek a győzelem biztos tudatában, hiszen az Úr kürtje szól, ti a győztes oldalán vagytok, akkor is, ha ellenség támad meg benneteket. Nem azt mondja, hogy emlékezzetek erre, amikor a kürt megszólal, az emlékezés az Úr feladata. Azt mondja, ha megszólal a kürt, akkor az Úr emlékezik meg rólatok. Logikus, hogy ők is emlékezhetnek erre az ígéretre, amit Mózesen keresztül mondott Isten a bibliai szakaszban, de nem nekik kell elsősorban emlékezni, hanem az Úr emlékezik meg róluk.

Ez nagyon fontos kifejezés a Bibliában, nem sokszor szerepel, hogy az Úr emlékezik. Nem azért, mintha felejtene, hanem ez a kifejezés azt jelenti, hogy Isten az ő szabadítását, gondoskodását, megoldását mindenképpen adja egy nehéz, akár egy kilátástalan helyzetben is, mert az övéiről van szó. Tehát ő nemhogy nem feledkezik meg arról, hogy segítenie, szabadítania kell, hanem emlékezteti magát szinte arra, hogy szabadítania kell. Hasonló kifejezés van Noéval kapcsolatban akkor, amikor az özönvíz már tombol, több mint egy éve van vízözön a földön, azt olvassuk a 8. rész elején, és megemlékezett az Úr Noéról és egyszer csak elkezdenek a vizek fogyatkozni.

Fontos tehát, hogy megtámadja az ellenség a letelepedett népet - olvasva a Bírák könyvét, Királyok könyvét, Krónikák könyvét látható hányszor támadt az ellenség. Itt jusson az is eszünkbe, hogy azért támadott az ellenség olyan sokszor, mert vétkeztek Izrael fiai, súlyosan vétkeztek. De ez a bibliai szakasz azt kívánja aláhúzni, hogy amikor a kürt megszólal, akkor az Úr biztosan emlékezik. Lehet, hogy a népe elfelejtette az Urat, ezért került nagy bajba, nem emlékeznek az Úrra, talán már nem is foglalkoznak vele, de az Úr akkor is emlékszik. Ez nem misztikus cselekvés. Természetesen a népének is megvan a felelőssége, hogy bízzanak, de a 4Móz 10-ben azt igazolja - már az elhelyezkedésével is a könyvben -, hogy Isten még a pusztai vándorlás nehézségei közepette is azt mondta, hogyha a letelepedésnél is lesznek bajaitok az ellenség miatt, én biztosan emlékezni fogok, szabadítást adok.

Nem olyan régen olvashattuk a 2Krón 13-ban Roboám király fia Abija történetét, akit megtámadott Jeroboám. Salamon bűne miatt jött az ország kettészakadása és Roboám, Salamon fia nem túl tisztességesen élte a maga életét, Abija, az ő fia sem istenfélő király volt, de amikor megtámadta Júdát az északi országrész, Abija mindenképpen a helyén volt. A 13-versben ezt olvassuk - amikor Júda harcosainak kétszeres túlerővel szemben kell megállnia -: "Azért ímé, mivelünk van az Isten vezér gyanánt és az ő papjai a riadó kürtökkel, hogy ti ellenetek kürtöljenek Izrael fiai. Ne harcoljatok az Úr ellen, a ti atyáitok Istene ellen, mert nem lesztek szerencsések. Jeroboám pedig lest vetett ellenük, hogy hátuk mögé kerüljön és ilyen módon Júda előtt is ők legyenek, hátuk mögött is a les" A kétszeres túlerőben lévő ellenség tehát körbezárta Abiját és Júda harcosait: "Látva pedig Júda, hogy ímé mind elől, mind hátul megtámadtatának: kiáltottak az Úrhoz, a papok pedig trombitáltak a trombitákkal. És kiáltottak Júda férfiai; és amikor kiáltottak a Júda férfiai, az Isten megveré Jeroboámot és az egész Izráelt, Abija és Júda előtt. És Izrael fiai menekültek Júda elől, de az Isten kezükbe adta őket." Abija nem volt istenfélő király, semmiképpen sem olyan volt mint Dávid, de a támadás során ő is emlékeztette Jeroboámot, hogy velük van az Úr. Ezt igazolja az is, hogy ott vannak a papok a riadó kürtökkel és Jeroboámnak is tudnia kell, hogyha ezek a kürtök megszólalnak, ha megtámadja Izraelt az ellenség, akkor jaj az ellenségnek, mert az Úr győzelmet arat.

Amikor Jósafát királyt is megtámadja a többszörös túlerőben lévő ellenség és ő fél, retteg, de mivel megszólal a próféta, hogy az Úr majd harcol helyettük, nekik nem kell semmit sem csinálni, csak ki kell menniük a harctérre (2Krón 20) és nézzék, hogyan szabadít az Úr, akkor történik meg az a harci mozdulat, hogy Jósafát király az énekeseket állítja a hadsereg élére, hogy magasztalják Istent előre a győzelemért. Isten hatalmas győzelmet arat itt. Ennek a történetnek a lezárása az, hogy a király és Júda harcosai, és az egész nép Jeruzsálembe mennek ünnepelni és akkor is megszólaltatják a harci kürtöket. Itt a szabadulás végén az öröm miatt szólaltatják meg a kürtöket.

Isten népe tehát hadba indul, lehet, hogy lehetetlen helyzetben, mert túlerővel szemben vannak és szorongattatásban, még mindig ott a baj, még nem oldódott meg semmi, de bíznak Istenben, tudják, hogy ő szabadít és a kürtök is ezt hirdetik.

Emlékezzünk arra, hogy az Úr Jézus maga is Isten dicsőítő énekekkel, zsoltárokkal ment a Gecsemáné kertbe, ahol még megharcolta a Fiúi engedelmességét az Atya előtt. A kereszten is átélte a szörnyű kínhalált meg az elhagyatottságot Istentől, tehát az ítéletet, de Jézus is tudta, hogy ő győzött. Neki el kellett hordozni a megváltó mű minden szörnyűségét, de ő is győzött.

Újszövetségi értelemben talán bennünket nem fizikai ellenség szorongat, a házasságot talán nem fizikai ellenségek szorongatják, bár hívő párokat is megkísértett az, hogy megjelent egy harmadik személy, de jó azt látni, hogy ez a kürt zeng és Isten mindenkori népe, mint közösség is tudhatja, mi a győztes oldalán vagyunk, mi az Úr Jézus mögött vagyunk. Ezért biztos a győzelem. Van, amikor a bajok és a nehézségek a rossz dolgok, talán gonosz dolgok válnak győzelemmé Isten számára. Ezért fontos az általunk jól ismert ige, merjük hinni: "azoknak, akik az Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak." Amikor egy házaspár egymás ellen vét, megbántják egymást és így éri támadás azt a kis közösséget, akkor is a kürtzengés azt hirdeti, hogy az Úr szabadíthat, helyreállítja akár a megromlott házasságot is. Ha a gyermekkel történik valami a családban, vagy nincs gyermek és ez kemény harc egy hívő párnak, vagy ha a családunkban, vagy a személyes életünkben vannak bajok és ez a gyülekezetet is érinti, mert velünk együtt szenvednek, az Úr győzelme biztos: "Én megemlékezem rólatok", előttem zajlik az életetek.

Nemcsak a harcok, a támadások idején, hanem az öröm, a vigasság ünnepnapjain is szóltak a kürtök. Isten ugyanis nemcsak akkor akar az ő népéről gondoskodni, amikor bajok vannak, hanem akkor is a népével akar lenni, amikor örül az ő népe. A köszöntés igéje ezért szólt Zofóniás könyve 3. részéből. Isten örül az ő népével együtt, természetesen az ünnepek, a vigasság napjai szinte mindig emlékeztetik Isten népét az Úr szabadítására, csodáira, gondviselésére. Emlékezés arra, ami az Úrral kapcsolatban történt és ünnepelik. Az ige azt mondja, hogy a hónapok elsején is ünnepeljetek, tehát az egyes időszakok ünnepi kezdete is fontos. Miközben azonban Isten népe az ünnepek miatt emlékezik az Úr csodáira, szabadítására, amikor a kürt megszólal azt akarja hangsúlyozni, hogy az Úr emlékezik rátok. Megint az Úr emlékezése; a harc idején is megemlékezik rólatok és hasonlóan - azt mondja - az ünnepek idején is, rátok emlékezik. Ez arra mutat, hogy amikor a kürt megszólal, akkor Isten népe már ne csupán annak örüljön, ami történt, amit átéltek a szabadítás, vagy a gondoskodás során Istennel, hanem az Úrnak magának. Ez tehát megint az Úr személyére teszi a hangsúlyt és innen indultunk végig: Isten jelenléte tudatában élni a pusztában, Isten vezetése tudatában élni a pusztában, a kürtök ebben segítenek, amikor pedig már ott vagyunk az Ígéret földjén, a letelepedett állapot, akkor is az Úr jelenléte tudata, tudatosítása.

A Krónikák könyvében arról olvasunk, hogy amikor vitték a szentládát Jeruzsálembe, vagy amikor Salamon felszenteli a templomot, vagy amikor Nehémiás kőfalépítése befejeződik és a nép felszenteli a kőfalat, a kürtök mindig szóltak, mert ünnep volt. De már nemcsak az Úr csodáira emlékeztek a kürttel, hanem az Úrra figyeltek a kürtzengéssel, hogy ő emlékezik az ő népére. Ez a győztes sereg öröme, amely már boldog, mert a győzelem után van, már nincs baj, már minden rendezett, már az Úr ügye halad, örül és víg az Isten népe és velük együtt az Úr. Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és őbenne lett ámenné - mondja Pál Jézusról (2 Kor. 1, 20).

A 10. rész Mózes negyedik könyvében ígéret, mindenképpen az, szól az ezüstkürt harcban, örömünnepkor és az Úrra figyel Isten népe, aki megígérte, hogy megemlékezik az övéiről. Újszövetségi értelemben minden úrvacsora örömünnep. Mivel fáj a vétkünk, bukásunk, ezért néha sírunk úrvacsorakor, sírunk, mert bánjuk a bűneinket, de minden úrvacsora örömünnep, azt hirdeti, hogy mi vagyunk a győztesek, mert Jézus halt meg helyettünk és érettünk és támadott föl. Minden úrvacsora osztáskor együtt örül az Úr velünk. Nem véletlenül mondta Lukács evangéliuma leírása szerint: "Vágyva vágytam, hogy veletek együtt megegyem az utolsó vacsorát." Szent idő az Úr jelenlétében, amikor együtt örülünk. Ez meghatározza a hétköznapokat, amik nem mindig örömnapok és ünnepek, de Isten népe tudja, hogy az Úr emlékezik rólunk akkor is, hiszen az Úrral voltunk együtt, aki ránk emlékezik az öröm ünnepén.

Nagyon fontos, hogy egy házaspár is, akár mennyi a feladat, akárhány gyermek is van, tudjon együtt ünnepelni az Úr jelenlétében, csak kettesben, mert erre szükség van és a kürtök ezt is hirdetik a házasság hetén. A gyülekezetnek is nagyon fontos, hogy együtt tudjunk ünnepelni, ne maradjunk ki az ünnepekből, mert az Úr jelenlétében vagyunk és együtt örülünk. "Örüljetek az Úrban mindenkor" - mondja a Filippi levél. A hangsúly most azon van, hogy együtt.

A remény számunkra, a mi földi életünkre nézve amikor eljön a mennyei, az örökké való letelepedett állapot, a mennyei ígéret földje, illetve az Új ég és az Új föld ígéret földje. Akkor is az Úrral leszünk, akkor is vele örülünk, ott már nem lesznek harcok, csak öröm lesz. A kürtök zengése az ünnepnapokon azt hirdeti, hogy egyszer eljön az örök öröm fejükön állapot, amikor csak boldogság lesz az Úrral.

A történetben Isten abban bátorít bennünket, hogy az ószövetségi nép is az Úr jelenlétét és az ő vezetését élte át, mint közösség, az Úr hadserege, lelki hadsereg közössége, akik a helyükön voltak, győztes seregként meneteltek és ezt a győzelmet akkor is tapasztalták, amikor az ígéret földjén háborúk voltak. Az Úr győzelmet aratott. Az ezüstkürtök ezt hirdették.

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Atyánk, hogy nekünk sem egyedül kell járnunk az életutat a te követésedben, hanem nekünk is vannak barátaink, társunk, lelki testvéreink. Köszönjük Urunk, hogy mi is olyan közösség lehetünk, akik annyiszor tapasztaltuk már győzelmeidet, szabadításodat, gondoskodásodat. Hálát adunk neked, amikor tudtunk együtt örülni és imádunk téged azokért a szabadításokért, amikor együtt tudtunk sírni, de közben tapasztaltuk vigasztalásodat, békességedet. Urunk, köszönjük, hogy mi a győztes oldalán vagyunk. Arra kérünk téged, hogy merjünk erre emlékezni. Imádunk azért, hogy te mindenképpen emlékezel rólunk, megemlékezel akkor is, amikor baj van, akkor is, amikor minden örömteli, amikor ünnepek vannak az életünkben. Te tudod Urunk, hogy éppen ma milyen lelki állapotunk volt, vagy van, köszönjük, hogy ez mindegy, köszönjük, hogy te itt vagy és a jelenléted megnyugtat, megörvendeztet bennünket.

Kérünk azokért a testvéreinkért, akik betegek. Imádkozunk a kórházban levőkért, a testi nyomorúság lelki terhei mellett hadd tapasztalják meg Urunk a te jelenlétedet. Imádkozunk a házasságokért. Köszönjük, hogy a gyülekezetben is sokan vannak, akik példát mutatnak az istenfélő házasságra, tartsd meg őket a te követésedben. Könyörülj meg azokon a házasságokon, ahol bajok vannak, azokon a házaspárokon, ahol nem lehetnek gyermekek, de nagyon szeretnének. Urunk, dicsőítsd meg a te nevedet gyermekszületéssel. Segítsd azokat, akik talán a több gyermek vállalása miatt vannak nehéz helyzetben. Köszönjük Urunk, hogy te győzelmet adsz nekik is. Kérünk téged Urunk, hogy a mi személyes problémáinkat, lelki harcainkat is hadd merjük rád bízni hittel. Add, hogy lehessünk olyan közösség itt Pasaréten, akik között megtapasztalhatják a nem hívők is, hogy a te jelenlétedben jó lenni, jó a te jelenlétedben örülni, jó megtapasztalni a te szabadításodat mindenkor.

Ámen.